MÓRICZZSIGMOND
REGÉNYE
LÉGRÁDY TESTVÉREK KIADÁSA,BUDAPEST
1918.
A szerző minden jogát fentartja.
A boritékot Berény Róbert rajzolta.
Légrády Testvéreknyomása, Budapest.
Hatalmas meleg volt. A nap szinte szétcsattant, szikrázott éségetett s oly bőven ontotta az égi tüzet, hogy az emberek, dekülönösen a papok, majdnem szétolvadtak.
Dékány nagytiszteletü ur, a maga rusztikus magyaros kálvinistamódján keményen oda is mondogatta:
– A ’stenit ennek a melegnek…
A felesége rápillantott, hogy törülgeti magáról vastag markábaszoritott kendővel a vizet. Valahányszor egy-egy ilyen nyers szóthallott tőle, mindig végig sajgott az egész lelke, szinte fizikaifájdalmat érzett. Pedig már megszokhatta volna husz év óta.
– Csak má jönnének, üssön beléjük a szöszménkő, – tréfált kissészelidebben a pap, – hogy má mehetnék dógomra. Minden percelveszett, mig ott nem vagyok a bitangok mellett, a zsebembőllopják a pénzt.
– Hová siet apuka? – libbent ki friss, szélesre nyiló szájjal,kicsattanó piros arccal a lánya.
– Ki ebbül a melegbül a mezőre.
– Ott még melegebb van, apuka!
– Dehogy van. Ott mindig ájeres a levegő luftja! – ahogy az amarha Jaksa mondja, – kiáltott kacagósan a pap rekedtes erőshangján; forró munkalázában, amely minden földmivesnél, igyaratáskor a pénz rettenetes mohó kivánásában áll, csupán a lányávalbirt -4- tréfálni. Aztán ingerülten állott neki,hogy szakadatlanul gyöngyöző homlokáról ledörzsölje a lucskot.
A lánya hangosan kacagott s csipkés fehér kötényével legyeztemagát.
A papné fád csöndességgel nézte őket. Olyan méltóságos, olyanhüvös volt köztük, ő igazán nem érezte a hőséget sem.
A mai nap sok emléket ébresztett benne. A szomszéd Fábiánfalvauj papot választott, csak ez birta rá az urát, hogy itthon maradjona mezőről, ahová már hajnali három órakor valami vak szenvedélyüzte ki, hogy személyesen nézzen utána minden fillér értékümunkának s holminak, de felügyelő lelkésze levén a szomszédfalunak, különben is assessor, kötelessége volt fogadni az ujkollegát, akit most hoznak az állomásról szekerekkel, keresztül aző falujokon.
Eszébe jutott a mult, az ő bevonulása e parókhiára, amegfélemlitő lármás mulatság, az idegen fajta emberek… a sokkielégitetlen idő, napok s esztendők, mig mindig várt, vártvalamit, valami sorsfordulatot…
Ez az uj ember, aki jött látatlanul, ismeretlenül, felizgatta…Uri pap, – mondta róla a kurátora, aki a választásról referált,finom pap, asszonyoknak való pap… Jóisten: magát képzelte férfinaks papnak és elgondolta, még mennyivel lesujtóbb lett volna nekiállania e helyen husz éven át a szemek előtt… pap lenni a falufölött… Harcolni a parasztokkal és állatokkal és a földdel: azélettel s a hivatással… Pap lenni s érzékeny szivvel fogadni mindazt a támadást, ami a papot naponta éri… Pap lenni kiszolgáltatvakicsiny, markoló, könyörtelen népek szenvedélyének… Megborzongott…Már akkor inkább asszony, papné… aki el van zárva a maga kisvilágába s gondolatai titkos cellájában apáca lehet s élete zártköréből is ugyahogy kizárhatja a kegyetlen idegeneket… -5-
– Aggy egy pohár vizet Márta, – szólalt meg az ura, egy kics