A PÁL-UTCAI FIÚK
REGÉNY KIS DIÁKOKSZÁMÁRA
IRTA
MOLNÁRFERENC
MÁSODIK KIADÁS
BUDAPEST, 1916
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZETÉS KÖNYVNYOMDA
KIADÁSA
FRANKLIN-TÁRSULATNYOMDÁJA.
I.
Háromnegyed egykor, ép abban a pillanatban, mikor atermészetrajzi terem katedraasztalán hosszú és sikertelenkísérletek után végre-valahára, nagynehezen, izgatott várakozásjutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egygyönyörű, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület,melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi alángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pontháromnegyed egykor, ép ebben a diadalmas minutumban megpendült aszomszéd ház udvarán egy zongora-verkli s ezzel minden komolyságnakegyszeribe vége szakadt. Az ablakok tárva-nyitva voltak a melegmárciusi napon s a friss tavaszi szellő szárnyán berepült a muzsikaa tanterembe. Valami vidám magyar nóta volt, ami a verklibőlindulónak hangzott s olyan csinnadrattásan, olyan bécsiesen pengetthogy az egész osztály mosolyogni szeretett volna, sőt voltak, akikvalóban mosolyogtak is rajta. A Bunsen-lámpában vígan lobogott azöld csík s ezt valahogyan még csak bámulta az első padból néhányfiú. De a többiek kinéztek az ablakon, amelyen át a szomszédos kisházak teteit -4- lehetett látni s a távolban, az aranyosdéli napon a templomtornyot, melynek óráján a nagymutatóvígasztalóan haladt a tizenkettős felé. És hogy kifigyeltek azablakon, a muzsikával együtt más, ide nem tartozó hangok is jöttekbe a terembe. Tülköltek a lóvasúti kocsisok, valamelyik udvarondalolt egy cselédlány, de egészen mást, mint amit a zongora-verklijátszott. És izegni-mozogni kezdett az osztály. Némelyek turkálnikezdtek a padban a könyveik közt, a rendesebbek megtörülték atollaikat, Boka becsukta a kicsiny, piros bőrrel bevontzsebtintatartóját, melynek igen ügyes szerkezete volt, úgy, hogysohase folyt ki belőle a tinta, csak akkor, ha zsebre vágta azember, a Csele összeszedte a lapokat, amelyek nála a könyvekethelyettesítették, mert a Csele gigerli volt és nem pakolta a hónaalá az egész könyvtárat, mint a többi, hanem csak a szükségeslapokat szokta volt elhozni, ezeket is gondosan elosztva összeskülső és belső zsebeiben, a Csónakos az utolsó padban akkorátásított, mint valami unatkozó víziló, a Weisz kifordította zsebeités kiszórta belőle az összes délelőtti morzsákat, melyek amakifliből maradtak ott, amelyet Weisz a tíz órától egy óráig terjedőidőközben a zsebéből evett ki darabonkint, a Geréb csoszognikezdett a pad alatt a lábával, mint aki úgy tesz, mintha föl akarnaállani, a Barabás pedig minden szemérem nélkül terítette a padalatt térdére a viaszkos vásznat, nagyság szerint rakván bele akönyveket s majd egy szíjjal akkorát húzván rajta, hogy a pad ismegreccsent és ő maga belevörösödött, -5- – egyszóvalmindenki előkészületeket tett a távozásra s csak egyedül a tanár úr