Megjegyzés:
A tartalomjegyzék a 143. oldalontalálható.
MÓRICZZSIGMOND
ELBESZÉLÉSEK
BUDAPEST
A „NYUGAT“KIADÁSA
1909
„Jókai“ könyvnyomdaiműintézet Budapest, Thököly-út 28.
Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjonkaczagni.
Nemcsak sirás-rivás hallik a putriban, hanem szivből jövőkaczagás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszornevet, mikor inkább volna oka sirni.
Jól ismerem ezt a világot. A Soósoknak az a generácziója, amelyből az apám való, megpróbálta az inségnek legsulyosabbállapotát is. Abban az időben napszámos volt az apám egygépműhelyben. Ő sem dicsekedik ezzel az idővel, más sem. Pedigigaz.
És az is igaz, hogy soha már én e jövendő életemben nem kaczagokannyit, mint gyermekségem e pár esztendejében.
Hogy is kaczagnék, mikor nincsen már piros arczu, vidám anyám, aki olyan édesdeden tudott nevetni, hogy a köny csorgott a végén aszeméből s köhögés fogta el, hogy majdnem megfojtotta… -6-
És még ő sem kaczagott úgy soha, mint mikor egy délutánt azzaltöltöttünk, hogy hét krajczárt kerestünk ketten. Kerestünk éstaláltunk is. Hármat a gépfiókban, egyet az almáriumban… a többinehezebben került elő.
Az első három krajczárt még maga meglelte az anyám. Azt hitte,többet is talál a gépfiában, mert pénzért szokott varrni s a mitfizettek, mindig odarakta. Nekem a gépfia kifogyhatatlan kincsesbánya volt, a melybe csak bele kell nyulni s mindjárt van terüljasztalkám.
El is bámultam nagyon, mikor az édesanyám kutat, kutat benne,tűt, gyüszüt, ollót, szalagdarabokat, zsinórt, gombot, mindentszétkotor s egyszerre csak azt mondja nagy bámulva:
– Elbujtak.
– Micsodák?
– A pénzecskék, – szólt felkaczagva az anyám.
Kihuzta a fiókot.
– Gyere csak kis fiam, azér is keressük meg a gonoszokat.Hunczut, hunczut krajczárkák.
Leguggolt a földre s olyanformán tette le a fiókot, mintha attólfélt volna, hogy kirepülnek; ugy is boritotta le, egyszerre, mintmikor kalappal lepkét fog az ember.
Nem lehetett azon nem kaczagni.
– Itt vannak, benne vannak, – nevetgélt s nem sietett felemelni,– ha csak egy is van, itt kell neki lenni.
Leguggoltam a földre, úgy lestem, nem -7- búvik-é kivalahol egy fényes pénzecske? Nem mozgott ott semmi. Tulajdonképnem is nagyon hittük, hogy van benne valami.
Összenéztünk és nevettünk a gyerekes tréfán.
Hozzányúltam a fenekével felfordult fiókhoz.
– Pszt! – ijesztett rám az anyám, – csendesen, még kiszökik. Temég nem tudod, milyen fürge állat a krajczár. Nagyon sebesen szaladaz, csak úgy gurul. De még hogy gurul…
Jobbra-balra dőltünk. Sokat tapasztaltuk már, hogy igen könnyengurul a krajczár.
Mikor felocsudtunk, én megint kinyújtottam a kezem, hogyfelbillentsem a fiókot.
– Jaj! – kiáltott rám újra az anyám s én megijedtem, úgyvisszakaptam az ujjom, mintha a sparherthez ért volna.
– Vigyázz te kis tékozló. Hogy sietne már kiadni az utját. Addiga miénk, mig itt van alatta. Csak hadd legyen ott még egy kisideig. Mer látod mos